csoki

Niederegger Marzipan Williams-Christ-Birne

26% körtés marcipánnal és 26% körtekrémmel töltött étcsokoládé

niederegger marzipan williams-christ-birne
Mmmphpmmph, valaki vegye meg nekem a Niedereggert. Annyira büszke vagyok magamra, az előző táblámat NÉGY HÓNAPRA beosztottam, úgyhogy ideje volt újat kapnom magamtól. Több okból választottam ezt: az első persze a jó összetétel, ezen kívül szép zöld a csomagolás, limitált is, és egyébként is, az utóbbi időkben végre sikerült megszerettetnem magammal a körtét. So, why not?

A kiszerelés a már ismert, szeretett tábla, tükörfénnyel, de a kivitelezés Niedereggerhez méltatlanul gagyi. A tábla egyáltalán nem a beosztások mentén törik, a csokiréteg össze-vissza pattan, egy az egyben leemelhető – pontosabban magától is leesik – a töltelékről, a tábla oldalán végig is repedt, bizalomdermesztő látvány. Még csak most vettem észre, a sokadik (fél)étcsokis tábla után, hogy ez valójában nem is étcsokoládé, mert van benne tejpor. Ki érti ezt?
A töltelék az ígértek szerint kétrétegű, a halványzöldes a marcipán, a fehéresebb a krém, legalábbis szerintem. Előbbi szokás szerint remek, a körte pürésítve lehet benne, nincsenek cafatok, mint a narancsos és a gyömbéres táblákban. A krém viszont nekem nem tetszik, fehér csokoládéra egyáltalán nem emlékeztet (pedig az összetevők alapján annak szánhatták), nagyon durván ropog a kristálycukortól, ami olyan mennyiségben van jelen, hogy konkrétan látni a csillogó szemcséket. Ez azért egy kicsit erős. Azért finom, ebben is érezni a körtét, de felőlem maradhattak volna csak a marcipánnál. Kicsit emlékeztet a körtés Tibire – amit bár ne ettem volna meg –, és annál is jobban valamire a gyerekkoromból, ami rá fogok jönni. Csak nem most. Az alkoholt abszolút nem érzem, attól nem kell félni továbbra sem. Igaz, hogy kifejezetten körtelikőrösnek (magyarosan pálinkásnak, na) szánták a táblát, de ez attól nagyon messze van.

Vicces, hogy mennyire nem bírom magában a cukrot már sok-sok éve, ennek örömére mostanság kétpofára zabálok marcipánt, halvát, grillázst, karamellt, müzliszeletet… Kicsit sem vagyok normális. Szénhidrátfüggő viszont nagyon. Le kellene állni ezekkel, de…

Ár: 990 Ft/100 g
Összetevők: étcsokoládé (kakaómassza, cukor, kakaóvaj, teljes tejpor, emulgeátor: szójalecitin, vaníliakivonat), fehér csokoládé (cukor, kakaóvaj, teljes tejpor, emulgeátor: szójalecitin, vaníliakivonat), mandula 13%, cukor, tejszín, körte 3%, természetes aroma, vilmoskörtelikőr 1,7%, alkohol, invertcukorszirup.

Hozzászólás